Prihlásenie

Bos Gazda buza 2020
Somogyi Tibor felvétele

A kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér jelképezi az élet és a haza összekapcsolódását. Évek óta az új lisztből Szent István napján sütötték az első kenyeret.

A Gazda Polgári Társulás 6., a Szlovákiai Agrárkamara pedig 3. éve járul hozzá a Felvidéki Magyarok Kenyere mozgalomhoz. Ezúttal Bős önkormányzatával és a Csemadok alapszervezetével közösen szervezték meg az új kenyér ünnepét, a Szent István-napi ünnepségek részeként Bősön. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program, 10 évvel ezelőtt indult magyarországi gazdák kezdeményezésére. Jótékony kezdeményezésről van szó, melynek célja, hogy a Kárpát-medence magyarok lakta területein élő gazdák a földjeiken megtermett búza egy részét adományként felajánlják. A Szlovákiában ilyen módon összegyűjtött búzát a gútai malomban őrölik meg és osztják szét az arra rászorulók között. Az adományozásra szánt búzát a gazdák augusztus 30-ig, több mint 20 helyen adhatják le, Szlovákia magyarlakta vidékein. Eddig 33 tonna búza gyűlt össze, ami már most több, mint a tavaly felajánlott mennyiség.

A mai bősi ünnepségen többek közt Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke és a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem alapítvány elnöke is jelen volt.

Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke beszámolt arról, hogy az idei búzatermés valamivel felülmúlja az átlagot, a dunaszerdahelyi régióban és a délvidéken közel 6,5 tonna volt a hektárhozam. Összesen 1,2 millió tonna búza termett Szlovákiában, ebből 650 ezer a Nagykapostól Pozsonypüspökiig terjedő régióban.

„A legnagyobb kár az általunk elpazarolt gabona. A szemétbe dobott, alig megevett tízórai. Akarattal, szeretettel, békességgel bőven jut és talán nem csak nekünk. De annyi sohasem lesz, hogy abból könnyelműen vesztegessünk! Becsüljük meg a kenyeret teremtő munkát” – mondta Fenes Iván, Bős polgármestere. A beszédeket követően az adakozó nagykürtösi, zselízi, komáromi, galántai és dunaszerdahelyi régiók gazdái szimbolikusan összeöntötték búzájukat a közös zsákba.

Forrás: https://ujszo.com/regio/galeria-szent-istvan-nap-es-az-uj-kenyer-unnepe-boson, Somogyi Katalin

Užitočné odkazy